Minden, amit a szétnyílt hasizomról szülés után tudni érdemes

Szétnyílt hasizom e-book

A szétnyílt hasizom a szülés utáni időszakban igen gyakori és sokakat érintő probléma. Az e-book elolvasása és a videók megtekintése után tisztában leszel azzal, hogy mit is jelent a szétnyílt hasizom fogalma, hogyan vizsgálhatod meg magadat, mit tudsz tenni azért, hogy csökkentsd a tüneteket, jobban érezd magad a testedben és javíts a hasfalad állapotán.

2490 Ft

Az én történetem

Tudom, hogy a szülés gyakran kihívásokkal teli nyomot hagy a testünkön. Én is megtapasztaltam ez. Először esztétikailag zavart, mert bántott, hogy sokszor megkérdezik, újra várandós vagyok-e. Aztán rájöttem, hogy ez több, mint esztétika. Foglalkoztatni kezdett, hogyan tudom visszaépíteni a funkcióját a hasfalamnak, hogy újra jól érezzem magam és tudjak úgy mozogni, ahogy én szeretnék. Most már tudom, hogy csak azért mert megváltozott a testem nem szorulok örökké rehabilitációra. A testem csodásan alkalmazkodott és már meg tudok bármit csinálni, amit szeretnék, ha mozgásról van szó. Ehhez kellettek az erős alapok és az, hogy felfedezzem mit is jelent a szétnyílt hasizom. 

Három gyernekem van. Mindhárom terhességem és szülésem teljesen más élményt hozott és más változásokat a testemben. Az, hogy a várandósságok változást hoztak számomra egyfajta szerencse is, hiszen ez lett a hivatásom. Munkám során már számos nőt kísértem végig a folyamaton és nagyon sok boldog üzenetet kaptam arról, hogy mire váltak képessé a közös munka után. Sosem késő elkezdeni a tested újra tanítását és a regenerációt. 

Az e-book elolvasása és a videók megtekintése után tisztában leszel azzal, hogy mit is jelent a szétnyílt hasizom fogalma, hogyan vizsgálhatod meg magadat, mit tudsz tenni azért, hogy csökkentsd a tüneteket, jobban érezd magad a testedben és javíts a hasfalad állapotán.

Neked való az e-book, ha:

  • várandós vagy
  • szülést követően tapasztalod, hogy hasizmaid eltávolodtak egymástól
  • szeretnél többet tudni a szétnyílt hasizomról
  • szeretnéd megtanulni, hogy hogyan tudod vizsgálni a szétnyílt hasizmot
  • szeretnéd megtudni, hogy hogyan kezd el a szülés utáni felépülésed és a hasizmok regenerációját

2490 Ft

Rólam

Örülök, hogy itt vagy. Bernáth Dóra vagyok.

Végzettségeim szerint Pre- és Postnatal Coach vagyok, várandós és szülés utáni edzésre specializálódott tréner.

Ott és akkor támogatlak, ahol éppen tartasz a várandósságod csodálatos kalandja során, legyél akár az első trimeszter közepén, vagy kezdje épp a főiskolát a legkisebb gyermeked.

Tudom és hiszem, hogy a várandósság egy csodálatos más-állapot, mely egy tökéletes időszak arra, hogy az édesanya aktívan éljen, úgy mozogjon, ahogy az neki és a születendő babájának a legjobb, mindeközben olyan hatékonyan erősítse és készítse fel a testét a születésre, ahogy azt addig elképzelhetetlennek vélte. Hiszem, hogy a várandósság egy utazás, egy varázslatos 9 hónap, ugyanakkor a szülést követő testünk egy életre szóló kaland.

Őszintén hiszem, hogy a szülés, amikor életet adunk egy gyermeknek, egy nő igazi erejének megtestesülése és kifejeződése. Nőkkel dolgozom az anyaság minden szakaszából, támogatom őket abban, hogy erősnek és magabiztosnak érezzék magukat várandósan, és szülés közben, valamint segítem a szülés utáni felépülésüket.

Végzettségeim és sportszakmai tanulmányaim

  • 2020 Girls Gone Strong Certified Pre&Postnatal Coach
  • 2020 Pregnancy & Postpartum Athleticism Coach (currently in progress, not yet completed)
  • 2020 Precision Nutrition PN Level1 Certification (currently in progress, not yet completed)
  • 2019 Stott Pilates Prenatal Matwork with Stability Ball™ & Flex-Band® workshop
  • 2019 Fit For Birth & The Bloom Method Diastasis and Core Consultant (PPDCC)
  • 2019 Fit For Birth Pre&Post Natal Corrective Exercise Specialist Coach (PPCES)
  • 2018 Stott Pilates Intensive Mat-Plus Module 1-2 oktató képzés
  • 2018 Stott Pilates Matwork Flow with Ankle Tubing workshop
  • 2018 Corrective Exercise Specialist – NASM-CES
  • 2017 D-Bands Med Trainer Course
  • 2017 Fitness Company Pulzuskontroll
  • 2017 HRV Course – Foundation of Heart Rate Variability
  • 2016 AMA Funkcionális Edzés
  • 2016 AMA Core-stabilizáció
  • 2016 AMA Gerincedzés
  • 2015 IWI Sporttáplálkozási és Táplálék-kiegészítési Tanácsadó
  • 2015 IWI Fitnessz Instruktor
  • 2012 Károli Gáspár Református Egyetem, Pszichológia
  • 2004 Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem, Gazdálkodástudományi Kar
  • 1998 Oxford Brookes University – International Business School. Budapest

Felelősségi klauzula

Mindig konzultáljon orvosával vagy egészségügyi szakemberrel, mielőtt bármilyen edzésprogramot elkezdene. Minden várandósság más és más, és orvosa tudja, mi a legjobb az Ön állapotának simeretében. A weboldalunkon közölt információk feltételezik, hogy Ön megkapta orvosa vagy egészségügyi szakember jóváhagyását, jó fizikai és mentális egészségi állapotban van, és várandóssága kockázat vagy szövődmények nélkül zajlik. Weboldalunk és online platformunk tartalma csak tájékoztató jellegű, és nem célja orvosi tanácsadás, egészségügyi állapot diagnosztizálása vagy kezelése, illetve az orvos vagy egészségügyi szakember által adott tanácsok és ajánlások helyettesítése. Minden edzésprogram megkezdése előtt minden esetben konzultáljon orvosával, hogy tudomása legyen arról, milyen hatással lehetnek programjaink az Ön és magzata egészségére.

Nem nyújtunk orvosi tanácsadást, és kérjük, hogy ilyen tanácsokra ne következtessen az online platformunkon, weboldalunkon, anyagainkban vagy e-mailben közölt programokból, ötletekből, javaslatokból, ajánlásokból vagy egyéb információkból. 

Orvosi ellenjavallat esetében ne kezdje el a programot. Amennyiben a gyakorlatok végrehajtása közben fájdalmat, diszkomfortérzetet tapasztal, szakítsa meg az edzést és keresse fel orvosát. A programban szereplő gyakorlatokat saját felelősségére végzi. Bernáth Dóra e.v. valamint a weboldalon található programok oktatói és létrehozói kizárják felelősségüket a programban való részvétel során keletkezett minden olyan sérülésért, vagy kárért, amely a fentiekben foglaltak be nem tartásából ered.

Vélemények

Ti mondtátok Rólam…